Felvételi jegyzék
2019 március 14., csütörtök 09:00

A link használatával elérhető felületen valamennyi diák szerepel, aki jelentkezett gimnáziumunk egy vagy több képzési területére. A jelentkezési lapon megadott oktatási azonosító vagy jelszó megadásával láthatók az egyéni felvételi eredmények.

 

Minden jelentkezőnél feltüntetjük az adott tanulmányi területen a felvételi eljárás során hozott pontszámait (általános iskolai bizonyítvány alapján számított pontok; a központi írásbeli felvételi vizsgán elért pontok), a szóbeli vizsgán kapott pontszámot valamint az elért összesített pontszámot. 

 (A tervezett tanulólétszámhoz képest hátrább rangsorolt diákoknak is lehet esélyük, ha az előrébb levő tanulókat más megjelölt tanulmányi területre vesszük fel, vagy ha a sorrendben előbb megjelölt iskolába kerülnek felvételre.)

 

Megjelölt tanulmányi területenként látható:

-       a felvehető tanulók esetében a felvételiző rangsorban elért helye

-      az elutasított tanulók esetében az elutasítás ténye „E”,ami azt jelenti, hogy a jelentkezőt gimnáziumunkba abban az esetben sem vesszük fel, ha az adott osztályba a megadott keretszámot nem sikerül betölteni.

 

Az elutasítás („E”) oka lehet:

- a tanulót a hozott pontjai (általános iskolai bizonyítványa + központi írásbeli vizsga eredménye) alapján nem hívtuk be szóbeli vizsgára

- a tanuló nem jelent meg a szóbeli felvételi vizsgán vagy a rajz alkalmassági vizsgán

- a tanuló nem felelt meg a rajz alkalmassági vizsgán

- a tanuló megfelelt a rajz alkalmassági vizsgán, de hozott pontjai alapján nem hívtuk be szóbeli vizsgára

- a tanuló hozott pontjai és a szóbeli vizsgán elért teljesítménye összességében nem elegendő a gimnáziumunka való felvételhez.

 


a felvételhez szükséges 

minimum pontszám

felvehető tanulók

száma


7 évfolyamos képzés (0008) Tehetséggondozó

151 30


6 évfolyamos képzés (0001) Humán

151 15


6 évfolyamos képzés (0002) Reál

151 15


5 évfolyamos képzés (0003) Angol nyelvi előkészítő

142 20


5 évfolyamos képzés (0004) Német nyelvi előkészítő

141 12


4 évfolyamos képzés (0005) Biológia  

140 16


4 évfolyamos képzés (0006) Rajz

134 14


4 évfolyamos képzés (0007) EU

142 32

                                                                                                   

 

FONTOS!

Az Oktatási Hivatal 2019. április 23-ig kialakítja a végeredményt az igazgatói döntések és tanulói adatlapok egyeztetése alapján.


Minden tanulónak, aki jelentkezési lapot nyújtott be gimnáziumunkba 2019. április 30-ig postára adjuk a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést.

Utolsó frissítés: 2019 március 14., csütörtök 09:50