Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium
Rákóczi műveltségi verseny - ismertető

II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Műveltségi Csapatverseny

2021-ben tíz éves jubileumát ünnepeljük az évente megrendezett II. Rákóczi Ferenc Irodalmi és Műveltségi Csapatversenynek. Iskolánk tradíciójából fakadóan feladatunknak érezzük ugyanis, hogy ápoljuk és élővé tegyük a Nagyságos Fejedelem életművét, szellemiségét. Célunk, hogy a magyar történelemnek ez a viharos korszaka megfogható legyen a 21. század fiataljai számára, ezért a verseny feladatait izgalmas és különleges irodalmi, történelmi és általános művelődéstörténeti anyagra építjük. A verseny kezdettől fogva iskolák közötti szellemi mérkőzés volt: évről évre elsősorban a Rákóczi-hagyomány iránt érdeklődő iskolák jelentkezését várjuk. A verseny pedagógiai célja a tehetséggondozás: a több műveltségterületet átlátni képes, kreatív és érdeklődő tanulók motiválása.

Minden évben valamilyen tematikus fókusz köré szervezzük versenyünket, az elmúlt években ezek a következők voltak: Rákóczi-kultusz az egyéni és közösségi emlékezetben; Rákóczi útjai (tanulás, diplomácia, bujdosás); A fejedelmi cím (udvartartás és politika); Férfi és női portrék a Rákóczi-korban. Évente a témákhoz illő olvasmánylistát állítunk össze, amiben korabeli és későbbi szépirodalmi művek, népköltészeti alkotások, történelmi forrásszövegek és szakszövegek is helyet kapnak. 

A versenyünk csapatverseny; 9-12. évfolyamos, három fős csapatok indulhatnak rajta. A kétfordulós szellemi verseny első részét a jelentkező iskolák rendezik meg: a kiküldött feladatlap segítségével az iskolán belül mérik a jelentkező csapatok felkészültségét. Az iskolák közötti döntőt tavasszal iskolánkban rendezzük meg. Ezt a Nemzeti Tehetség Program pályázatának, a Rákóczi Szövetség és a Bethlen Gábor Alapítvány támogatásának köszönhetően kétnaposra szervezhetjük. Finanszírozni tudjuk a résztvevők szállását, étkezését, budapesti közlekedését, emellett évről-évre lehetőségünk nyílik bevonni a versenyszervezésbe a Magyar Nemzeti Múzeum, a Hadtörténeti Múzeum és az Országgyűlési Múzeum szakembereit is. A kétfordulós versenyen a szorosan vett döntő előtt a diákoknak lehetőségük nyílik szakemberek segítségével megismerni a fent említett múzeumok Rákóczi-kori anyagát; illetve meglátogatni a fővárosi Rákóczi-kultusz kiemelkedő helyeit (pl. Kossuth-tér, Hősök tere). 

A döntőn a három fős csapatok egyetemi tanárokból álló szakmai zsűri előtt írásbeli és szóbeli feladatokban mérik össze tudásukat: villámkérdések, jelenetállítás, szövegkiegészítés, családfa-rekonstruálás, virtuális múzeumi tárlatvezetés megoldása mellett például filmszinkronizálásra, keresztrejtvények megfejtésére vagy szónoklat tartására is vállalkozniuk kell. A döntő végén a verseny résztvevői és a felkészítő tanárok évről-évre értékes könyvjutalmakban részesülnek.

Mely intézmények vettek részt az elmúlt években a Rákóczi-versenyen? Iskolánk csapata mellett a következő budapesti és vidéki, határon inneni és túli helyekről fogadhattunk tehetséges diákokat:

  • BGSZC II. Rákóczi Ferenc Közgazdasági Szakgimnázium – Budapest
  • Ciszterci Szent István Gimnázium  – Székesfehérvár
  • Esze Tamás Gimnázium  – Mátészalka
  • I. Rákóczi György Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium  – Derecske
  • II. Rákóczi Ferenc Gimnázium – Vásárosnamény
  • II. Rákóczi Ferenc Középiskola  – Munkács 
  • Kodály Zoltán Gimnázium  – Galánta
  • Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium  – Kaposvár 
  • Mikes Kelemen Elméleti Líceum  – Sepsiszentgyörgy
  • TSZC Mikes Kelemen Középiskola  – Tatabánya 
  • Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium – Nyíregyháza
  • Zrínyi Miklós Gimnázium  – Zalaegerszeg

 

Létay Márton

Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium

Címünk: 1024 Budapest, Keleti Károly u. 37.

Telefonszámok:
Porta: +36 1 316 3663
Titkárság: +36 1 212 2995
Gazdasági iroda: +36 1 316 8685

E-mail cím: titkar@budai-rfg.hu

OM azonosító: 035222
Fenntartó: Közép-Budai Tankerületi Központ

Tankerületi igazgató: Hajnissné Anda Éva
Honlap: http://kk.gov.hu/kozepbuda

design: Drenkó Panna – webfejlesztés: Mihályi Barnabás